A hálózattudomány – jelentős matematikai és szociológiai előzményekre támaszkodva – csak a 21. század elején jelent meg az önálló diszciplínák sorában. A hálózatként leírható történelmi jelenségekkel való tudományos igényű foglalatoskodás azonban ennél sokkalta régebbi keletű. Amikor például Nagy Iván a Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal címet viselő, 1857 és 1868 között 13 kötetben megjelent munkáját közreadta, egészen biztosan nem gondolt arra, hogy ő valójában hálózatokkal foglalkozik. Pedig tulajdonképpen erről volt szó. Ahogy az első kötet bevezető soraiban olvashatjuk: „Nemzetünk történelméhez adni kalauzt, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg, – főczélja e gyüjteménynek.” A hálózat ugyanis egy olyan rendszer, amely csomópontokból és a köztük lévő kapcsolatokból (linkekből) áll. Nagy Iván idézett munkája esetében a csomópontokat a személyek, míg a kapcsolatokat a horizontális és vertikális családi összeköttetések jelentik. Ezek alapján a kötetben szereplő családfák tökéletesen leírhatók a hálózattudomány számára értelmezhető módon. Erre az alábbiakban mutatok is egy konkrét példát.
A Széchényi nemzetség genealógiájának egy részlete Nagy Iván Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal című munkájából
A Széchényi nemzetség genealógiájának fenti részlete hálózatként ábrázolva (kattintásra nagyítható)
A fenti két ábrán pontosan ugyanaz szerepel: a Széchényi nemzetség genealógiájának egy adott részlete. A Nagy Iván művéből kiragadott oldalon név szerint megemlített 83 személy hálózatos ábrázolásán a pontok az embereket, a nyilak a felmenőktől a leszármazottak felé irányuló kapcsolatokat, míg a piros vonalak a házassági összeköttetéseket jelzik. Ahogy látható, a könyvben feltüntetett genealógiai információk tökéletesen és pontosan leolvashatók a hálózatos ábrázolásról is. Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért jobb ez így nekünk? Mivel ad többet a hálózat, mint egy hagyományos családfa? Erre a válasz az, hogy attól függ, mire akarjuk használni. Ha nem csupán nézegetni szeretnénk, hanem automatizált módon genealógiai információkhoz akarunk jutni, akkor ehhez egy olyan formátumra van szükségünk, amelyet a számítógép képes értelmezni. A hálózat pedig éppen ilyen. (Itt természetesen nem az ábrára, hanem a vizuális reprezentáció mögött megbúvó adatstruktúrára kell gondolni.)
Maguk a családfák – az eredeti vagy utóbb a genealógusok által feldolgozott és közzétett formájukban – eleve nehézkesen használhatók egy-egy nagyobb közösség rekonstruálására. Nagy Iván és követői a nyomtatásban megjelent műveikben egyszerre csak egy-egy nemzetség („család”) tagjait és leszármazási kapcsolatait tudták megjeleníteni. A genealógiai ábrákon megemlített házastársak saját nemzetségéhez és rokonaihoz hosszadalmas lapozgatás – vagy újabban a digitális másolatokban való keresgélés – árán lehet eljutni. Ezzel szemben a modern informatika eszköztára lehetővé teszi, hogy a házastársak mentén ténylegesen is összekapcsoljuk ezeket a nemzetségeket, egyetlen egészként kezelve, vizualizálva és elemezve a teljes sokaságot. A sokszor szétszórtan, különböző forrásokban, egymástól szeparáltan létező entitásokkal szemben a hálózat az összekapcsoltságban rejlő lehetőségeket kínálja nekünk. A dolog technikai oldalát nézve ma már nincsen akadálya a több tízezer főből álló rokonsági-sógorsági kapcsolathálókra támaszkodó kutatásoknak sem. Ez azonban merőben új kihívások elé állítja az erre vállalkozó történészeket. Míg egy nyomtatott vagy kéziratos családfán szereplő pár tucat ember – lásd fentebb – egyszerű szemrevételezéssel is könnyen áttekinthető, addig a nagyobb hálózatok esetén ez a módszer már nem vezethet kielégítő eredményre.
Egyfelől tehát minden eddiginél kiterjedtebb személyi kör vonható be a vizsgálatokba jelentősen kitágítva a társadalomtörténeti kutatások perspektíváját. Másrészt viszont komoly nehézséget jelenthet, hogy a hálózatok és a mögöttük álló adatbázisok használata olyan speciális kompetenciák meglétét feltételezi, amelyekre a magyarországi történészképzés jelenleg nem készíti fel a hallgatókat. (A törekvés azért néhol már megvan erre. Munkahelyemen, az Eszterházy Károly Egyetemen például folyamatban van egy digitális társadalomtörténeti MA képzés bevezetése.) Ebben a blogposztban azt kívánom bemutatni, hogy a genealógiai kapcsolatok miként fordíthatók át a hálózattudomány speciális fogalomrendszerére. Ennek köszönhetően a hálózatok kezelésére szolgáló szoftveres megoldások képessé válnak arra, hogy történelmileg releváns információkká alakítsák át az adatainkat.
Egy kis hálózattudományi szakirodalom
Napjaink hálózattudományának egyik legnagyobb és talán legismertebb alakja az erdélyi magyar származású Barabási Albert László fizikus. Szakmájából adódóan a munkáinak elsődleges célközönsége nyilvánvalóan nem a történészek tábora. A hálózatok felépítésének, elemzésének és vizualizálásának alapjai azonban minden tudományágban azonosak, a különbség inkább a megoldandó problémákban keresendő. Ebből adódóan egy történész éppen úgy haszonnal forgathatja az alábbi könyveket, mint bárki más.
Olvasmányos, népszerűsítő jellegű bevezetőként Barabásinak a Behálózva. A hálózatok új tudománya című, magyarul először 2003-ban publikált munkáját érdemes forgatni. Én magam ezt a könyvet olvasgatva éreztem rá arra, hogy a hálózatosság ténye jelen van és jól kihasználható bizonyos történelmi témák kutatásában is.
Az elméleti kérdések iránt is érdeklődőknek pedig A hálózatok tudománya címmel 2016-ban megjelent vaskos kézikönyvét ajánlom a figyelmébe. Ez minden fontos kérdésben összefoglalja azt, amit a témában manapság tudni érdemes. Sokkal bővebben persze, mint amire nekünk valaha is szükségünk lesz, de a lényeg mindenesetre ott van benne. Ez egy kiváló hivatkozási alap, ha tudományos publikációt írunk a tárgykörben.
E munkák mellett Barabási Albert László nevére rákeresve számos egyéb, inspiráló anyagot, videót találhatunk az interneten. Érdemes ezek között is körülnézni.
A genealógiai hálózatok térképe
Egy hálózat elemzéséhez mindenekelőtt annak térképét kell összeállítanunk. Ez vizuálisan megjelenítve egy olyan speciális diagram, amelyen a rendszert alkotó valamennyi csomópont és kapcsolat megtalálható. Maga a hálózati térkép egy interdiszciplináris séma, felépítését tekintve valamennyi tudományágban és kutatási területen azonos. A konkrét tartalma viszont mindig az adott vizsgálathoz igazodik, vagyis a megválaszolandó kérdéseket szem előtt tartva kell döntést hoznunk arról, hogy mit tekintünk csomópontnak és milyen kapcsolatokat veszünk figyelembe. Nincsen egyértelmű, univerzális, mindenre kész recept! A hálózattudomány elvei szerint felépített, egyébként kifogástalannak látszó térkép önmagában még nem garantálja, hogy az a történeti kutatások szempontból is jól használható lesz.
Egy genealógiai hálózat csomópontjait a vizsgálatba bevont személyek alkotják, akiket a leszármazás és a házasságkötések mentén kapcsolunk össze egymással. E hálózati térkép sematikus rajzát mutatja be az alábbi ábra.
A genealógiai kapcsolathálózatok sematikus térképe
Minden genealógiai kapcsolatháló az ábra „A” részében látható alapsémára épül. Ezen a hálózat csomópontjait alkotó személyeket a körök, a köztük lévő kapcsolatokat a vonalak szimbolizálják. E kapcsolatok jellegének meghatározásában az irányított hálózat fogalma lehet a segítségünkre. Erről akkor beszélhetünk, ha a hálózat csomópontjai között fennálló kapcsolatoknak határozott iránya van, azaz aszimmetrikus viszonyban vannak egymással a linkek végpontjain lévő személyek. Ennek a felemás kapcsolatnak a definiálása, konkrét tartalommal való megtöltése mindig a kutató feladata. Kifejezhet például valamely hierarchikus rendszerben való elhelyezkedést, egyenlőtlen partnerséget, viszonzatlan szerelmet, az információ vagy a tőke áramlásának irányát. A mi esetünkben a felmenőktől a leszármazottak felé mutatnak a nyilak, amelyek irányából megállapítható a rokoni kapcsolatok milyensége: egy tetszőlegesen kiválasztott személyre mutató linkek másik végén az illető szülei állnak, míg a belőle kiindulók a gyermekeiben végződnek. Az irányított kapcsolatok mellett létezhetnek irányítatlanok is, ahol a linkek két oldalán álló felek között viszonosság áll fenn. Én ilyennek tekintettem itt a piros vonallal megjelölt házassági kapcsolatokat. (Csak mellékesen említem meg, hogy a korabeli viszonyok közepette a házasságok alá-fölérendeltségi tartalommal is értelmezhetők lennének, de ez már túlmutat a genealógia kérdéskörén.)
A linkek irányítottságát, illetve annak hiányát alapul véve tehát egyértelműen meghatározható a hálózati szereplők genealógiai kapcsolatrendszere. Vagyis a példánkon három személy található. Az 1. és 2. pont között házassági viszony áll fenn, az 1. és 3., illetve a 2. és 3. pontok pedig szülő-gyermeki kapcsolatban vannak egymással. Magától értetődő azonban, hogy egykoron a szülők is gyermekei voltak valakiknek, s talán az ő gyermekeik is házasságot kötnek majd és utódaik születnek. Vagyis a vázolt alapséma segítségével, annak elemeit felhasználva mind a felmenők, mind a leszármazottak irányában tetszés szerinti mélységben kibővíthető a rendszer. A 3. ábra „B” részében erre láthatunk egy példát. A valóságban persze egy-egy nagyobb hálózat ránézésre nem ilyen egyszerűen megfejthető, sőt szemrevételezéssel sokszor egyáltalán nem fejthető meg.
A magyar főnemesség genealógiai kapcsolathálózatai (1885-1918)
Az itt látható hálózat az 1885 és 1918 között élt magyar főnemes személyeket és azok bizonyos – számunkra most lényegtelen szempontok szerint kiválasztott – további rokonait tartalmazza. Felépítését tekintve pontosan megfelel a fentebb kifejtett elveknek, vagyis a felmenő-leszármazotti kapcsolatokat irányított, a házassági kapcsolatokat irányítatlan linkek jelenítik meg. Egy hálózat legfontosabb jellemzői közé tartozik a csomópontok (N, nodes) és a kapcsolatok (L, links) száma. Az ábrán látható hálózat esetében például N = 11268 és L = 17686. Szabad szemmel ugyan nehezen fedezhető fel, de ez valójában nem egy összefüggő hálózat, hanem több hálózati komponens együttese. Olyan kisebb-nagyobb hálózatokról van itt szó, amelyek egyenként összefüggőek, azaz minden pontjuk kapcsolódik legalább egy másik ponthoz, ugyanakkor az egyes hálózati komponensek között nem létezik semmiféle összeköttetés. Jelen esetben a legnagyobb komponens – az úgynevezett „óriáskomponens” (giant component) – 10123 csomópontot és 16237 kapcsolatot foglal magában, vagyis felöleli a vizsgálatba bevont személyi kör mintegy kilenctized részét. (A maradék rész 136 kisebb hálózati komponensből vagy egyedülálló csomópontból áll.) Az óriás komponens tagjai tehát valamilyen szinten rokonai egymásnak. Az ehhez való tartozáshoz azonban elegendő egyetlenegy kapcsolat megléte is, így nem lenne indokolt pusztán ebből a csoport tagjainak szorosabb összetartozására következtetnünk. Megjegyzendő továbbá, hogy a fenti ábra kimerevített, statikus képe mögött egy folyamatos változásban lévő rendszer húzódik meg. Ebben a születések és a házasságkötések révén időről időre újabb személyek és kapcsolatok bukkannak fel, s ezzel párhuzamosan a halálozások és a házasságok felbomlásával mások ugyanígy eltűnnek a színről. A genealógiai hálózatok elemzésekor, ha a kutatás jellege indokolja, ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni.
Egy-egy családfát tehát a fentiek alapján minden további nélkül leírhatunk a hálózattudomány eszközeivel. A gyakorlati megvalósításhoz azonban adatokra van szükségünk, amelyeket nem mindegy, hogy milyen formában tárolunk és rendszerezünk. Erre a problémakörre a következő posztomban fogok kitérni.
Ha tudományos publikációban használná az itt leírtakat, akkor kérem, hogy hivatkozzon a blogposzt alapjául szolgáló munkámra: Ballabás Dániel: Családfákon innen és túl. Genealógiai kapcsolatok detektálása a hálózatok segítségével. In: Konferenciák, műhelybeszélgetések XVI. Hagyományos források, új megközelítések. A digitalizáció kínálta lehetőségek a történeti kutatásokban. Szerk. Ballabás Dániel. Eger, 2019.