– Doktor úr, milyen területen praktizál?
– Én valójában történész vagyok.
– És melyik a kedvenc korszaka?
– Adatokkal dolgozom.
– ???

A fentihez hasonló párbeszédnek több alkalommal is részese voltam, amikor át kellett adnom egy idegennek a személyi igazolványom. Az ilyen szituációkban a végső csapást rendszerint azzal mérjük a gyanútlanul kérdezgető egyénre, ha őszintén és töredelmesen bevalljuk, hogy a mi érdeklődésünk valami olyasmire irányul, ami a közvélekedés szerint igen távol áll a történész szakmától. Az utóbbi években nagy lendületet vett digitalizáció ugyanis olyan új megközelítéseket, módszertanokat, kompetenciákat hozott a felszínre, amelyek lehetővé teszik, hogy bizonyos – erre alkalmas – történelmi témákról az adatok mentén, azokra alapozva beszéljünk. A számszerű vagy számszerűsíthető adatokkal foglalkozó történész azonban egyáltalán nem új jelenség. A valódi újdonságot az jelenti, hogy manapság már minden szempontból adottak a feltételek annak megvalósításához, amiről a technikai újdonságok iránt fogékony, a saját korukat megelőzően gondolkodó történészek néhány évtizeddel ezelőtt még csak álmodoztak.

A számítástechnika történelemtudományi alkalmazásának hazai hőskora

A történelemtudomány és a számítástechnika kapcsolata valamikor az 1960-as években kezdődött. A számítógépek iránt érdeklődést tanúsító történészeket azok a tudományelméleti hatások inspirálták, amelyekben a társadalomtudományok területéről importált elméletek, modellek, paradigmák, illetve a matematikából kölcsönzött elemzési módszerek játszották a központi, jellegadó szerepet. Ekkoriban sokan azt gondolták, hogy az adatok nagyobb objektivitást adhatnak a történészi narratívának. E közösnek mondható nevező mellett világszerte számos, egymással is versengő iskola tevékenykedett a társadalom- és a gazdaságtörténet területén. Magyarországon a szovjet történészeken túl – és később egyre inkább – a francia Annales folyóirat körével kiépülő kapcsolatok szállították a fő muníciót az irányzat recepciójához. Emellett kisebb mértékben a lengyelországi és az amerikai kapcsolatok hatása is kimutatható. Ahogy mindenütt, úgy idehaza is megosztotta a szakmát a történetírás ezen új fejleménye, támogatói végig kisebbségben voltak a szkeptikusokkal és ellenzőkkel szemben.

Ezek a kutatások az adatokat tömeges mennyiségben tartalmazó források feldolgozásával kívánták megvalósítani a tudományos programjukat, amihez önként kínálta volna magát a modern számítástechnika eszköztárának igénybevétele. Manapság, amikor mindenkinek a zsebében ott lapul egy okostelefon, amelyhez jó eséllyel egy asztali gép vagy egy notebook tulajdona is társul, nehéz elképzelni a számítógépek nélküli világot. Pedig 1960-ban mindössze 5 db, 1965-ben 21 db, 1970-ben 147 db, 1975-ben 548 db, 1980-ban 1272 db, de 1985-ben is csak 19796 db számítógép (elektronikus adatfeldolgozó gép) üzemelt Magyarországon. A történelmi adatok feldolgozásának első buktatója tehát a csekély számú és a kezdeti időkben kizárólagosan intézményi (egyetemi vagy főiskolai, kutatóintézeti, vállalati) tulajdonban lévő számítógépekhez való hozzáférés korlátozottsága, a “gépidő” megszerzése volt.

Számítógépek száma Magyarországon 1959-1985

Számítógépek (elektronikus adatfeldolgozó gépek) száma Magyarországon 1959-1985 (kattintásra nagyítható)

A maguk idején többé-kevésbé korszerűnek mondható számítógépek természetesen sem a teljesítményükben, sem a „felhasználói élmény” tekintetében nem versenyezhetnek a mai társaikkal. A személyi számítógépek csak az 1980-as években terjedtek el, ezt megelőzően a gépek üzemeltetéséhez külön személyzetre volt szükség. Eleinte minden problémára, minden tudományos feladatra egyedileg kellett programot írni. Erre utalt Emmanuel Le Roy Ladurie francia történész 1968-ban tett elhíresült kijelentése, amelyben azt állította, hogy

„a holnap történésze, legalábbis ezen a területen [ti. a kvantitatív történetírás terén], programozó lesz – vagy nem lesz belőle semmi."

Az adatbevitel lyukkártyán vagy lyukszalagon keresztül történt, amihez a történésznek be kellett kódolnia (kódoltatnia) a feldolgozandó adatokat. A kártyákat vagy a szalagot ellenőrzés után beolvasták a számítógépbe, majd a program lefutását követően nyomtatón érkezett meg az eredmény. Még ha rendelkezésre is álltak a kártyák bekódolását segítő speciális írógépek, akkor is óriási volt a hibázási lehetőség, maga a folyamat pedig nagyon hosszadalmas és költséges. Az adatok elemzése, a tulajdonképpeni tudományos munka csak ezután következhetett.

Lyukkártya az 1960-as évek végéről

Lyukkártya az 1960-as évek végéről (a képek forrása)

Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ODRA 1204 típusú számítógépe

Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 1971-ben üzembe helyezett ODRA 1204 típusú számítógépe (a kép forrása)

A szobányi méretről szépen-lassan szekrény, majd végül egy nagyobb doboz méretűvé zsugorodó gépeket igénybe venni óhajtó történészeknek tehát adminisztratív, pénzügyi és technikai problémák tömegeivel kellett megküzdeniük.

Az 1970-es években intézményi szinten három helyen folytak Magyarországon számítógépes történelmi kutatások. A leginnovatívabb, hangsúlyozottan a számítógépek használatára építő műhely a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban működött Veress Éva szellemi és gyakorlati irányítása alatt. Az új és akkoriban meglehetősen szokatlannak számító módszerekkel való folyamatos kísérletezés eredményeként alakult ki – egyebek mellett – az az elképzelés, hogy az 1882. évi helységnévtárat alapul véve („bázisállapot”) készüljön egy települési kataszter, amelyhez különféle mezőgazdasági vonatkozású községsoros statisztikai adatok és az ezeket gépi úton előállítandó térképlapokon (“térképdiagramokon”) vizualizáló rendszer csatlakozna. A másik említésre méltó műhely a KSH Könyvtárához kötődő Történeti Statisztikai Kutatóhely. Itt a szorosabb értelemben vett történeti statisztika mellett történeti demográfiai, agrár-, város- és gazdaságtörténeti kutatások is zajlottak, részben, de nem kifejezetten a számítógép igénybevételével. Az e helyhez kötődő számos neves kutató közül talán Benda Gyulát és a Bácskai Vera – Nagy Lajos szerzőpárost érdemes ezen a téren kiemelni. Végül az MTA Történettudományi Intézetét lehet még megemlíteni, ahol egy átfogó társadalomtörténeti kutatási program keretei között készítette el Puskás Julianna, Kolossa Tibor és az amerikai-kanadai Scott M. Eddie az 1911. évi gazdacímtár számítógépre vitelét és az erre épülő első elemzéseket.

1972-ben Hanák Péter még úgy vélte, hogy bár „a számítógép történettudományi alkalmazásával egy jó évtizedes késésben vagyunk a nyugati, a francia, amerikai, és jó néhány éves késésben a szovjet történészekkel szemben”, de ezt a lemaradást az előnyünkre fordíthatjuk azzal, hogy csak a jól bevált gyakorlatokat vesszük át tőlük. Az 1970-es évek végére azonban a nyugati történészek lelkesedése többnyire már alábbhagyott, amit a nemzetközi kitekintéssel rendelkező magyar kollégáik is érzékeltek. A fentebb említett viszonyok közepette eleve kevés hazai vállalkozó akadt erre a lassú, drága, bizonytalan végkimenetelű, sokszor szakmai ellenszélben végzett munkára. Hamarosan a kvantitatív alapokon álló történetírás műhelyei is ellehetetlenültek: a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Számítógépes Archívuma még 1978 végén megszűnt, a KSH Könyvtárának Történeti Statisztikai Kutatóhelyén a korábbi gárda meghatározó személyiségei sorra nyugdíjba mentek vagy munkahelyet váltottak, a Történettudományi Intézet kimaradt az MTA számítógépes fejlesztéseiből. Mire az 1990-es évek végére a személyi számítógépek széles körben is elterjedtté váltak Magyarországon, addigra jelentősen lecsökkent az érdeklődés a téma iránt. Akkor úgy látszott, hogy a PC-k valamiféle drága írógépként találják meg a helyüket a történészek eszköztárában.

Megszakítottság vagy folytonosság?

A számítástechnika napjainkban tapasztalható széles körű szerepe azonban felveti azt a kérdést, hogy milyen kapcsolatban van ez a fentebb részletezett előzményekkel. A brit történészek tollából eredetileg 1993-ban, majd Magyarországon 1996-ban megjelent Számítógép a történettudományban című munka szerzői könyvük első fejezetének a következő címet adták: Történettudomány és számítástechnika: a második forradalom. A személyi számítógépek megjelenése és elterjedése az ő olvasatukban egy új korszak nyitányát jelentette. Én magam azonban nem a megszakítottságot, hanem inkább a folytonosságot szeretném hangsúlyozni. Mindez jól szemléltethető az úgynevezett hype-görbével.

A Gartner-féle hype-görbe

A Gartner-féle hype-görbe (a kép forrása)

Az amerikai Gartner elemzőcég által megkonstruált hype-görbe azt mutatja meg, hogy az idő előrehaladtával hogyan alakulnak a technológiai újdonságokhoz kötődő várakozások. Eszerint a kezdeti időszakban az új termékhez – nevezzük így jelen esetben a számítógépet, illetve annak történelemtudományi alkalmazását – általában túlzó remények kapcsolódnak, amelyeket konkrét eredmények egyelőre nem támasztanak alá. Ekkor egyesek a kivárásra rendezkednek be, míg mások elkezdik használni a terméket. Ez a korai időszak számos sikertörténetet, de számos kudarcot is eredményez. Viszonylag hamar egyértelművé válik azonban, hogy a kezdeti ígéretek és várakozások közel sem maradéktalanul fognak valóra válni. Ezért sokan kiábrándulnak a termékből, amelynek megítélése meredeken zuhanni kezd. Idővel viszont a (továbbfejlesztett) termék valóban előnyös tulajdonságai szélesebb körben is ismertté válnak, így a hozzá fűzött és immáron reálisabb talajon álló várakozások ismét emelkedésnek indulnak. A számítástechnika és a történelemtudomány kapcsolatát ennek analógiájaként elképzelve jelenleg valahol az utóbbi szakasz elején tarthatunk. A folyamat kifutását természetesen nem ismerhetjük még, de az biztosnak látszik, hogy távol állunk a szakmailag értelmesnek mutatkozó lehetőségek felső határától.

Amikor csaknem fél évszázaddal ezelőtt, 1972 októberében a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Agrártudományi Egyesület Agrártörténeti Szakosztálya és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság kerekasztal-beszélgetést rendezett a számítógépek történelemtudományi alkalmazásának lehetőségeiről, az utóbbiak elnöke, Tarján Rezső így fogalmazott:

„Egyszer talán majd alkalmas lesz a számítástechnika […] arra is, hogy egész társadalmi rétegek, osztályok mozgásformáit is vizsgálni lehessen segítségével. Ettől persze még messze vagyunk. Az a néhány érdeklődő, aki itt megjelent, valószínűleg úgy fog járni, mint Mózes az ígéret földjével: elindítunk itt valamit, s a végét nem mi fogjuk élni, hanem a mi csontjainkon fog felépülni az az új generáció, amely ennek a mai kezdetnek a hasznát élvezi majd."

S bár a kérdéses kutatások annak idején valóban nem tudtak kiteljesedni, de módszertanilag mindenesetre számos innovatív és előremutató elgondolást tartalmaztak. Így például Puskás Julianna és Scott M. Eddie tervbe vették az 1911-es gazdacímtár szereplőinek pontos beazonosítását. Ezt elvégezve az alapforrás többé már nem puszta nevek halmaza, hanem konkrét személyekről szóló adattárrá válik. Ezek részbirtokai összevonhatók, továbbá külső forrásokból egyéb individuális adatok csatlakoztathatók hozzájuk, lehetővé téve a köztük lévő családi viszonyok feltárását. A birtokok földrajzi helyével kapcsolatban ugyancsak felmerült azok beazonosításának szükségessége. Ezt az 1910. évi népszámlálásban szereplő települések alapján tették meg, ami egyúttal magával vonta a törvényhatósági és a járási hovatartozás bekapcsolásának lehetőségét is. Míg náluk ez egy részprobléma volt, addig a Veress Éva irányításával folyó kutatások középpontjában ténylegesen is a települések álltak. Ők a községsoros települési adatokat tartalmazó források egymással való összekapcsolására, valamint a földrajzi adatok számítógépes ábrázolására keresték a lehetőséget. Mindezek beleillettek abba a vízióba, amit a fenti fórumon Wellmann Imre fogalmazott meg a „szétszórt adattömegek” együttes kezelésével és komplex vizsgálatával kapcsolatban.

Manapság már természetesen nincsenek technikai akadályai a fentiekhez hasonló kutatások megvalósításának. Ez a blog tisztelgés azon történész kollégák előtt, akik kitartóan ragaszkodtak egy olyan megközelítéshez, amely a saját korukban nem sok szakmai megértésre tarthatott számot. Sokat inspirálódtam az ő munkáikból.


Felhasznált irodalom és források (a szövegben belinkelt anyagokon kívül):

  1. Az Annales. A gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet francia változata. Szerk. Benda Gyula – Szekeres András. Budapest, 2007.

  2. Benda Gyula: A számítógépes történeti kutatások katalógusa. Társadalomtörténeti Hírlevél, 1989/2.

  3. Benda Gyula – Laszlovszky József – Romhányi Beatrix: History and Computing in Hungary. In: History and Computing in Eastern Europe. Eds. Borodkin, Leonid I. – Levermann, Wolfgang. St. Katharinen, 1993.

  4. Faragó Tamás: Három évtized. A KSH Könyvtár Történeti Statisztikai Kutatócsoportjának története (1954–1985). Budapest, 2015.

  5. Hoppál Mihály: Az adattárolás és adatvisszakeresés újabb módszereiről. Lyukkártya rendszerek alkalmazása a néprajzban. Etnographia, 1968/2.

  6. Káli Róbert: Kvantifikáció és történetírás Magyarországon az 1960-as, 1970-es években. Valóság, 2017/5.

  7. Mawdsley, Evan – Munck, Thomas: Számítógép a történettudományban. Budapest, 1996. Függelékében: Benda Gyula – Halmos Károly: Számítástechnika, kvantifikáció és történelem. A magyar irodalom bibliográfiája.

  8. Puskás Júlia – Eddie Scott – Lánc Margit: Adatbázis az 1911.évi Gazdacímtár adataiból a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatások számára. A számítógépes adatfeldolgozás tapasztalataiból. Történelmi Szemle, 1977/2.

  9. Számítástechnikai Statisztikai Évkönyv. Bp., 1968, 1972, 1985.

  10. Számítógépek a történettudományban. Történelmi Szemle, 1972/3–4.

  11. Számítógépes agrártörténeti kutatások a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban és a KSH Könyvtára Történeti Statisztikai Kutatóhelyén. Agrártörténeti Szemle, 1976/1–2.

  12. Veress Éva: Számítógépes agrártörténeti archívum. Kutatási jelentés. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980. Szerk. Takács Imre. Bp., 1981.